DREAM WAR
A hold magasan járt az égen,megvilágítva a sötét fenyves erdő sűrű növényzetét,hol a farkasok vonyítása elmébe hatoló volt.
Valaki volt ott,szaporán szedte a levegőt és félt. Félelme érezhető volt a levegőben,s ezt a farkasok is érezték,akik elől menekült. Egy fiú volt ott, nem tudta,hogy csöppent erre a világra,s azt sem,hogy ez álom-e vagy valóság. Csak futott és futott a fenyves erdő sűrűjében a fák gyökerei közt bukdácsolva. Az életéért küzdött és csak az előtte felcsillanó reménysugarat akarta elérni,aki egy lány volt.
- Ne félj. - a lány lágy angyali hangon szólt és segítő kezet nyújtott felé, alig hogy hozzáért az álom ködként szállt tova. A fiú zihálva ébredt álmából és hálát adott az égnek,hogy csak álmodta az egészet. Mint mindig ,így most is elment dolgozni,nevetett,élt,de senki nem tudta róla,hogy valójában magányosan hajtja fejét a párnára,minden éjszaka. Az álmai újra és újra utolérték,nem tudott tőlük szabadulni,már-már az őrületbe kergették,mikor egy éjszaka kinyitotta a szemét,vagyis azt hitte,hogy ébren van,de amit ezután tapasztalt megkérdőjelezte gondolatait. Egy lány állt az ágya végében és hozzá beszélt.- Végre megtaláltalak!- szakadt ki a megkönnyebbülés a lányból. - A nevem Mira és régóta várok rád. Ne félj tőlem,nem bántalak… segítened kell nekem.
A fiú a falnak lapult és azt kívánta bárcsak tűnne el a lány,vagy legalább Ő,csak ne legyen vele egy légtérben. Mint bárki más ő is megijedt,félt és nem értette az egészet. Ezt Mira is tudta,de valójában ő is félt.
- Da-Da-Da Dae Hyun vagyok… - dadogta a fiú. - Álmodom?
- Az elmédben vagyok,amit látsz csupán egy szellemkép. Nehezen leltem a nyomodra,kérlek ne ijedj meg!
Egyre halkultak a lány szavai,hisz halványodni kezdett, Dae Hyun hiába dörzsölte a szemeit a kép lassan eltűnt.
- Találkozunk az álmaidban!- hallotta az utolsó szavakat és azt gondolta,hogy szellemet látott. Napokig nem aludt nem akart újra rosszat álmodni,de a fáradtság maga alá gyűrte és álomba szenderült.
Az erdő ugyanolyannak tűnt,mint mikor először járt ott,nem tudtam hová mehetne,ezért elkiáltotta magát,annak reményében,hogy a lány majd hallani fogja őt.
- Mira!
Kis idő múlva a fák közül előtűnt a fehér ruhás lány.
- Döntöttél?
- Azt sem tudom hol vagyok és hogy kerültem ide? Milyen célból? Nem értem. .. Álmodom?
Idegesen túrt a hajába szétnézve abban a világban,ami nagyon is valóságosnak tűnt számára.
- Nem! 1690-et írunk és egy olyan világban vagy,ahol a jó és a rossz harcol már évszázadok óta.423 éve várok az eljöveteledre. Csak veled törhetem meg ezt a szörnyű átkot. Kiválasztott vagyok,ahogy te is. Ha nem vállalod a kihívást,életed hátralévő részében szenvedni fogsz ettől a szörnyű álomtól. Csak együtt tudjuk véghezvinni. Ne aggódj,ami ebben a világban 1 nap az a te világodban csupán alig egy óra.
- Nem akarok itt maradni. - S a fiú eltűnt.
Nem tudta mit tegyen és talán fel sem fogta,hogy mi történik vele. Csupán egy rossz álomnak fogta fel az egészet,de be kellett látnia,hogy ez nem álom,mert minden éjszaka újra megjelent a sűrű fenyő erdőben. A lány már nem mondott neki semmit csak állt válaszra várva.
- Mit kell tennem?
- Azt én nem tudhatom,de ha eljön az ideje érezni fogod.
Kis tisztáson kis ház állt,ahol eltöltötték a következő napokat,nem tudván,mit kell tenniük,csak vártak és vártak hamis téveszméket állítva fel maguknak.
-A gonosz nem tud szeretni,s mindent elpusztít,ami szép.
Mira tudta,hogy a farkasok jelenléte a gonosz eljövetelét jelentették,de kétségbeesésében nem szólt egy szót sem a mit sem sejtő fiúnak. A napjaik,ami már 15 napra nőtte ki magát,egyre csak gyarapodtak. A kis tisztáson nem nyíltak virágok,a táj gyönyörű lett volna a zöldellő pázsittal és a vadvirágokkal,amik színbe öltöztetik a tájat.,ehelyett csupán csak molylepkék lepték el a korhadó fatörzset a házuk előtt.
- DaeHyun! A gonosz a közelben van. –pattant fel a fűből Mira és elindult,hogy körbenézzen. A fehér ruháját ekkor vörös foltok tarkították el. Térdre esett és az oldalán lévő sebet fogta. DaeHyun halálra rémülve rohant oda hozzá és ölbe kapta.
- Ne aggódj. - mondta,miközben az ágyra rakta a sérült lányt. – Nem lesz semmi baj.
- Tudom! Amíg itt vagy,nem eshet bajom. –mosolygott fel a fiúra.
Mira gyorsan gyógyult,amit Dae Hyun egyáltalán nem értett ezért megkérdezte.
- Ne feledd Dae Hyun! Ez nem a te világod! Hamarosan eljön a nap,mikor megküzdünk a jövőnkért…
De túl hamar elérkezett a nap. Farkasok,baglyok,denevérek és orkán erejű szél jelezte a gonosz eljövetelét. Dae Hyun kezében semmi nem volt,amivel küzdhetett volna,sem egy kard,de még egy bot sem,mégis elszálltságát nem lehetett megtörni. A láthatatlan ellen küzdöttek és nem tudták,hogy kellene.
- Ha itt meghalok,mi lesz velem?
- Itt minden eldől. - ordították a szélbe. - Ha itt meghalunk a jövőben nem lesz helyed.
- Nem fogunk! – Dae Hyun szemében csak addig lobogott az elszántság lángja,mígnem egy ősi erő hihetetlen nyomással rájuk nem telepedett. Mira felsikoltott fájdalmában.
- Tarts ki! –kúszott oda Dae Hyun,már amennyire tudott mozogni a mázsás súly alatt. A gondolatok egyikről a másikra cikáztak a fejében. „Nem tud senkit sem szeretni!”
„Mindent elpusztít,ami szép.”
- MIRA! – Óvatosan magához húzta a lányt és ajkuk szeretetteljesen forrt össze. A nyomás megszűnt,a szél elcsendesedett. Mindketten lebegtek. Dae Hyun boldog volt,ahogy Mira-t nézte,de keze lassan halványodni kezdett a lány arcán.
- Szóval ez volt a kulcs. A szeretet…– Hosszú időn keresztül nem tudott sírni,de most potyogtak a könnyei.
- Nem akarok elmenni. – törölte le a lány könnyeit a fiú,majd távolodni kezdett,kezei többé hiába nyúltak előre nem érték el a lányt.
- Köszönöm! –hallotta utoljára a lány hangját.
Mira nem is tudta,hogy a világ,az Ő magányos lelke miatt nem tudott szabadulni a rossztól és,hogy csak Dae Hyun-ra várt,hogy megtanítsák egymást szeretni…
A 21. században,fáradtan ébred álmából egy fiú,ki végig azt hitte csak álmodott,majd munkába indul:
- Üdvözlöm! A nevem Mira! Örülök,hogy ezentúl együtt dolgozunk…
