Hopeless (Min Hwan)

Hopeless….

Hana a fáradtságtól legyengülve sétált hazafelé Szöul sötét utcáinak egyikén. Fülében hangosan szóltak a kedvenc dalai,erőt adva neki,hogy túlélje egy nehéz nap fáradalmait. Az utca ,ami a lakásához vezet,mindig sötét,és csak egy-két lámpaoszlop világította be a keskeny utcarészt. Meglepődve tapasztalta,hogy a mai nap teljesen eltér a megszokott nyugodtságtól. Egy fiút bántalmaztak, a lámpa megvilágította a vértől vörösre festett fehér ingjét a sötétben.
- Héjj! –kiáltott a bántalmazóra.
A fiú hasát fogva kétségbeesetten ,fájdalommal teli szemmel nézett Hana-ra,aki minden bátorságát összeszedve sietett a fiú segítségére.
- Könnyű a gyengébbet bántani igaz? – szegte neki a kérdést ironikus hangon.
- Semmi közöd hozzá.
- Igaz! De utálom az olyan férfiakat,akik kihasználják,hogy erősebbek,de nem biztos,hogy okosabbak. – a fiú felállt Hana háta mögött,de meglátta,amint Hana a háta mögött az ujjával maradásra inti így nem tett egy lépést sem,csak állt.
- Jobb ha most hazamész!
- Oké! Megyünk! – ragadta meg a fiú kezét,és elindultak. A férfi megfogta Hana vállát,a lány pedig ösztönösen meglendítette könyvekkel teli táskáját ,eltalálva őt. Kézen fogva futásnak eredtek,addig futottak,míg úgy nem érezték,hogy többé nincs veszély.
- Huhh ez meleg volt! –támaszkodott a térdeire Hana.A fiú leült a földre,lábait magasan a mellkasához húzva és próbált elbújni a világ elől.
- Jól vagy?
- Nem!!!! Egy lány mentett meg!
- Ugyan! Gyere már! –nyújtott neki kezet és bár úgy gondolta ,nem fogja elfogadni ,nem így történt. Széles mosollyal megrázta a fiú kezét.
- Kim Hana vagyok!
- Choi Min Hwan!
- Gyere Min Hwan,ellátom a harci sebeid! –mosolygott rá édesen és haza cipelte a fiút.Min Hwan leült az ágyra és felrepedt száját törölgette.
- Tessék idd meg! –nyújtott át neki egy pohár hideg vizet.
- Köszönöm! – kortyolt bele.
- Hány éves vagy Min Hwan?
- 16
- Hogyhogy nem láttalak még az iskolában? - leült vele szemben és fertőtlenítő kendővel kezdte törölgetni felrepedt homlokát. Felszisszent.
- Bocsi,de muszáj…
- Te is a sulinkba jársz?
- Nem igazán! Kisegítő rajztanár vagyok! –törölgette tovább a homlokát majd a szája széléhez nyomott egy nedves zsebkendőt,miközben az állát magasra tartotta. A fiú végig a szemébe nézett,amitől Hana kicsit zavarban érezte magát,de mosolyogva nézte a gyermekien édes szőkés barnára festett hajú fiút.
- Hogy lehetsz te tanár? Sosem láttalak még és olyan fiatal vagy!
- 19 éves vagyok és még tanulok! Tapasztalatot kell szereznem a kisegítői állással. - borzolta össze a haját.
- Pihenj egy kicsit!
Reggel étel és egy üzenet várta az asztalon.
„ El ne késs az iskolából! És edd meg a reggelit a kulcsot dobd a postaládámba.”

Hana ma is szorgosan tanult az iskola könyvtárában,de a fáradtság legyűrte és a karjára dőlve elnyomta az álom. Ébredésékor tapasztalta,hogy valaki a vele szemben ülő széken ül és őt figyeli.
- Min Hwan! –ült fel görnyedt testtartásából. Tekintete megragadt vastag ,mosolyra húzódó ajkain.
- Hogy kerülsz ide?
- Megkerestelek,hogy odaadjam ezt! –tolta át az asztalon a lakás kulcsát. Hana elvette!
- Köszi!
- Köszönöm! Mindent köszönök! Nagyon finom volt a reggeli! – mosolya olyan varázslatosan édes volt,hogy rögtön belopta magát Hana szívébe!
- Szívesen!- szedegette össze a könyveit,mert már így is késésben volt egy órájáról.

Az idő gyorsan eltelt és attól a naptól kezdve mindig együtt voltak és értékes barátságot kötöttek. Min Hwan 18 évesen is megőrizte gyermeki mivoltát. Hana viszont igazi nő lett és lediplomázott.
- Min Hwan?
- Hmm?- dünnyögött teli szájjal az iskola tetőterén ülve egy kövön!
- Elutazom! – nem tudott a szemébe nézni és úgy kimondani,csak a földet bámulta.
- Mikor jössz vissza?
- Két év múlva.
Min Hwan nem akarta mutatni,de látszólag lesokkolta a hír.
- Miért mész el? – rakta le az ebédjét.
- Munka…
- Ne menj el! – hangzott a bánatos kérés.
- Sajnálom… - nézett rá.- Hiányozni fogsz!
- Hamarosan befutok,mint zenész,akkor nem kell dolgoznod!
- Kicsi Minarim… - tette kezét a feje tetejére. - Hiszek benned! De a saját utamat kell járnom… Ígérd meg,hogy erős és boldog leszel!
- Ne beszélj úgy,mintha örökre mennél el!
- Ha visszajövök,látjuk egymást és minden olyan lesz mint most!
Hana úgy távolodott el Min Hwan-tól,mint légből kapott falevél a fájától,azzal a fájdalmas susogással,amit a szél bocsátott ki.

A napok nehezek voltak és gyorsan teltek,de nem eredménytelenül. Min Hwan megtanult erős lenni,de mégis minden nap a két év alatt magányosan feküdt le és kelt fel.
Hana első gondolata Min Hwan volt,ahogy leszállt a repülőgépről. S ahogy Min Hwan ígérte erős volt és sikerült elérnie az álmait,mert zenei karierrje útnak indult és már rengetegen ismerték a nevét. Hihetetlenül boldog volt,hogy sikerült a legjobb barátjának az álma ezért felkereste az ügynökségnél,ahol dolgozott. Kicsit fájó szívvel látta az aulában egy másik lány társaságában felhőtlenül mosolyogva. Nem mert odamenni hozzá,ám Min Hwan elkapta a tekintetét,ahogy az ügynökség bejáratánál állt. Hana megfordult és el akart sétálni ezernyi gondolattal a fejében és megannyi érzéssel a szívében.
- Hana? - szaladt utána.
- Hana,te vagy az? –érintette meg a vállát.
- Szia! –fordult meg.
- Visszajöttél?
- Igen!
- Örülök,hogy látlak!
- Én is ! Gratulálok az elért eredményeidhez! –mosolygott rá angyalian,de a légkör nem olyan volt,mint mikor utoljára beszéltek!
- Örülök,hogy erős és boldog lettél!- mosolygott tovább a fejét vakargató fiúra.
- Én is ! – kínos csend támadt,pár percig csak a földet bámulták!
- Már biztos vár a csinos hölgy az aulában,nem várattathatod meg! Nekem amúgy is mennem kell! – azzal intett a kezével és elsétált.
Min Hwan csak nézte ,ahogy hosszú fekete haját fújta a szél és szívében újra fellángoltak a régi érzések.
Hana maga sem értette ,miért fáj ennyire látni őt egy másik lánnyal,hisz mindig tudta,hogy ha visszaér,már nem lesz ugyanaz a helyzet. Az éjszaka közepén leballagott a folyópartra. Belefeküdt az üde zöld fűbe és bámulta csillagokat. A telihold úgy ragyogott,hogy a tiszta folyó vízén visszatükröződve elvakította az embert,ha belenézett!
- Hana? –szólalt meg Min Hwan pár méterrel a háta mögött.
- Min Hwan? Hogy kerülsz ide? –pattant fel a földről.
- Kerestelek,s mivel ez a hely közel van a lakásodhoz,gondoltam itt leszel.
- Épp haza akartam menni!
- Biztos?
- Nem! –nevetett. - Igazság szerint szerettem volna még nézni a csillagokat,de már megyek haza ,későre jár.
- Veszélyes egyedül! Hazakísérlek!
- Nem szükséges,tudok magamra vigyázni! Nem emlékszel,hogy én mentettem meg a bőröd?
- Az régen volt,most megengeded,hogy én vigyázzak rád cserébe?
- Igen! –bólintott nagyot!
Egész úton viccelődtek a régi szép időkről.
- Miért hagytál itt? –állt meg Min Hwan bánatosan , Hana lakásának ajtaja előtt.
- Min hwan…. el kellett mennem! – nyitotta ki az ajtót és bementek a lakásba.
- Te nem hittél bennem!
- De nagyon is hittem,ezért mentem el! – harapott a szájába!
- Miért?
- Ha itt maradtam volna,nem tudtál volna magadra koncentrálni,és a saját utad járni! Azt akartam,hogy találd meg az utad és mint barát kötelességem volt,hogy ezt megtegyem érted!
- Tudod milyen rossz volt?
- Hiányzott Noona?- Simogatta meg a fejét. Min Hwan hírtelen magához szorította és az arcát belefúrta a hollófekete hajzuhatagba! Hana nehéznek érezte a szívét és nem értette a benne lezajló érzéseket. Minden akkor vált világossá számára,mikor Min Hwan nagy tenyerével lazán tartotta az arcát és vastag puha szájával csókot lehelt az ajkaira. Az események gyors váltakozását követően a puha csókot vad csók követte! Min Hwan felvette az ölébe a lányt és lazán az ágyra tette. Beteljesedett szerelmüket megvilágította az ablakon át beszűrődő telihold fénye! Hana-t a fellegekig emelték Min Hwan szavai… A Szeretlek szó bársonyként simogatta meg a szívét,akárhányszor a fülébe súgta.
Reggel Min Hwan egyedül ébredt fel egy üzenettel a jobb oldali párnáján.
„ Sajnálom,hogy cserben hagytalak! Bár hibáztam ,te vagy a legfontosabb az életemben és te is maradsz,most mégis elmegyek! Szeretlek!”Min Hwan sírásban tört ki a fájdalom remegve járta át.
- Szeretlek Noona! Nagyon szeretlek! –sírta a papírt szorongatva, s úgy érezte a szíve nem bírja a terhet és rögtön megszakad!

Hana a boldogságát adta egy fiú álmáért,mert tudta,ha elmegy ,akkor a fiú több mindent elérhet,olyan dolgokat,amiről még álmodni sem mert. Ám ekkor még nem tudta,hogy szerelmük gyümölcsét a szíve alatt hordja!