- Anya?
- Hmm? – nézett rám anyukám a szoba közepéről nagyokat pislogva.
- Nem láttál mostanában valami különöset a ház körül?
- Nem. Miért kellett volna?
- Ahh,nem,felejtsd el…- mosolyogtam az anyukámra aki vállat rántva otthagyott,míg én görcsösen fogtam a függönyt és bámultam ki az ablakon a szőke fiút nézve,aki itt kóborol mindig a környéken.
- Kukkoló? –vetődött fel bennem a kérdés. - Ahh miért lenne kukkoló,gitárral a vállán? – elmélkedésemet a telefonom csörgése zavarta meg.
- Yung Su ugye jössz estére a buliba?
- Nincs kedvem…- fintorogtam.
- Légyszi, a kedvemért! Élő zene lesz és ez az év végi buli,holnaptól nyári szünet… Naaaa?
- Átjössz vagy találkozzunk előttetek?
- Akkor jössz? – hangjában hallottam a kis csengettyűket.
- Van más választásom?
- Nincs! –nevetett. - Akkor 7-re megyek hozzátok! Bulis ruhát válassz!
- Rendben…- ahogy letettem a telefont rögtön az ablakhoz rohantam,de a rejtélyes idegen már nem volt ott.
Anyu nem örült a buli ötletnek,mert más sötét volt mikor elindultunk,de végül a lelkünkre kötötte,ha odafigyelünk,akkor elmehetünk.
- Jó ötlet volt a sötétben elindulni? Nem rövid a szoknyám?
- Jajj Yung Su ,ne parázz már mindenen,nem lesz semmi baj… És nem rövid!
- Yooo! – köszönt ránk hangosan valaki. A barátnőmmel egymás nyakába kapaszkodva sikítottunk az idegen felé. Túl sokáig tartott a kiabálás és az idegen annyira kétségbeesett,hogy azt hittem,el fog szaladni. Mikor belém hasított a felismerés,hogy ki is az idegen,kimeresztettem a szemem:
- ahhh… Te? –mutattam rá kiabálva.
- Én?- kérdezett vissza magára mutatva.
- Halálra ijesztettél! – szinte toporzékoltam a méregtől.
- Nem volt szándékos!
Zavarban volt és meg volt ijedve két ilyen hangosan szirénázó lánytól,nem tudtam rá haragudni,még kicsit vicces is volt.
- Ismeritek egymást?
- Nem igazán,csak látásból… - pislogtam a szépen mosolygó fiúra.
- Merre tartotok?- tette fel a kérdést.
- Egy buliba megyünk! – mondta a barátnőm rögtön.
- Elkísérhetlek titeket?
- Persze Yung Su,amúgy is be van rezelve.
- Hey ……….. és mi van ha ő egy perverz,ne ítélj külsőre,a látszat néha csal! Lehet nem néz ki annak,de soha nem tudhatod!
A fiú a szájához emelte a kezét és próbálta eltakarni a mosolyát. Durcásan néztem rá.
- Soha nem bántanálak Yung Su! – mondta nevetve.
- Honnan tudod a nevem?
- Most mondta a barátnőd!
- Ja,tényleg…- ütöttem meg picikét a fejem az öklömmel.
- Vicces vagy! – nevetett.
- Vicces vagy nevetséges?Mert nem mindegy.
- Határozottan vicces!
- Akkor jó! –pár pillanatig csak mosolyogva néztünk egymást,végül megtörtem a csendet.
- Mi akkor megyünk. – fordítottam hátat,míg a barátnőm vidáman integetett vissza neki.
A hátamon éreztem a pillantását,megálltam,ő is megállt,elindultam ő is elindult,jó pár méter után már tényleg kezdtem azt gondolni,hogy mégiscsak egy zaklatóval van dolgunk így megálltam,hátrafordultam és kiabálni kezdtem:
- Miért követsz? Talán szeretsz? –kiabáltam ,ahogy csak tudtam.
- Igen! –kiabálta ő is vissza hangosan.
- Ehhh? – egy pillanatra megszűnt a fejemben minden gondolat és csak néztem előre,majd kézen fogtam a barátnőm és szaladni kezdtem egészen az iskola ajtajáig.
- Mi van ezzel a fiúval?
- Azt mondta szeret. – rántott kecsesen vállat.
- Hülyeség…- legyintettem és bementünk a morajló tömeg közé és az osztálytársainkat kerestük úgy egy negyed órán keresztül…
- Menjünk haza… Ott alszol nálunk és csapunk egy pizsi bulit. Na? –csaltam volna haza a barátnőm,de ő csak húzott a színpad elé az első sorba.
- Yung Su… - ütött vállon.
- Mi van?
- Fordulj már meg és nézz fel a színpadra! –mondta idegesen.
- Kjaaaaaa,milyen helyes az énekes! – ébresztett fel döbbenetemből a legjobb barátnőm kiabálása. Az énekes valóban helyes volt és a banda többi tagja is nagyon jól nézett ki,de engem a mosolygós szőke idegen fogott meg,akinek úgy ragyogtak a szemei,mint a csillagok. Óriási mosollyal pengette a gitárját a fülemnek nagyon kedves hangon! A zene ,amit játszottak,pont az én stílusom volt,az énekes hangja kellemes volt és nagyon szép…Életem legjobb bulija volt és nem bántam meg,hogy a barátnőm elráncigált. Egy darabon egyedül kellett hazamennem ,vagyis csak kellett volna …
- Yung Su? – szaladt utánam a szőke fiú.
- Hmm? – néztem hátra.
- Hazakísérhetlek? –lihegte beérve engem.
- Ühm. - bólintottam nagyot,nem volt okom tiltakozni. A köztünk lévő csend kínos volt,és majdnem a házunkig tartott.
- Yung Su? –imádtam,ahogy a nevem mondja,mindig nagyot dobbant a szívem,amikor meghallottam.
- Igen? – néztem hátra,mert lemaradt egy kicsit,ahogy megállt.
- Az igazság az,hogy már régóta tudom,hogy ki vagy! Nagyon sok mindent tudok rólad,azt hiszem, ha létezik szerelem első látásra,ez az volt,mikor megláttalak az iskolai előadáson. Ne haragudj rám,ha zavartalak,tudom,hogy észrevetted,hogy sokat lógok erre…
- Ah, nem. - nyögtem ki zavarodottan a szavakat. - De még a nevedet sem tudom.
- Choi Jong Hoon vagyok. – állt meg előttem szorosan.
- Jong Hoon… - suttogtam,ahogy a szemeibe néztem. Nem tudom mikor és hogyan történt,de megcsókolt,nem volt hosszú és mások talán nem mondanák különlegesnek,nekem mégis az volt.
Némán álltam előtte,fülig pirulva és ő is teljesen belepirult.
- Sajnálom…
- Semmi baj Jong Hoon… ráztam a fejem mosolyogva.- Jó éjt! Gondolom holnap találkozunk!?
- Igen! Nagyon szeretnék! –lelkesedett.
- Álmodj szépeket. - fordítottam neki hátat és besétáltam vadul dobogó szívemmel a kapun.
Az első csókom egy olyan fiútól kaptam,akinek a nevét sem tudtam,mégsem éreztem rosszul magam,mert a mai nap után expressz sebességgel száguldott a szívem a szerelem felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése