Yellow Dress ( Lee Ki Kwang -BEAST)

Fáradt vagyok, lefekszem a kanapéra, kinyitok egy könyvet és olvasni kezdem, újraélem a múltat.

A hajnalom nem épp úgy alakult, ahogy szokott. Az első munkahelyi italozáson vagyok túl. Épp hogy befejeztem az egyetemet, beledobtak a mély vízbe. Az első sikeremet ünnepeltük. Rendezvény szervezőként, sikeresen lebonyolítottam egy nagyszabású jelmezbált egy klubban. Nem volt jó ötlet ugyanott ünnepelni én mondom…
Semmire nem emlékszem, csak, hogy összefutottam azzal a szoknyapecér Dong Woon-al, de hogy azután mi is történt, teljes homály fedi.

A hajamat már nincs időm oldalra tűzni, így sehogy sem állnak rakoncátlan, szőkés tincseim. Úgy döntök, hagyom az egészet a fenébe. A lift hívógombjára tapadok és idegesen toporzékolok, mert csigalassúsággal ér fel a kilencedik emeletre. A lift csilingel és kettényílik az ajtó. Megtorpanok. Szemöldökömet felhúzva bámulok a szerkezetbe, ahol Dong Woon a falnak támaszkodik. Haja lazán széttúrt és rúzsfoltról árulkodik az arca. Atya ég!
- Szia! Hát újra találkozunk. Csodás reggel. – mondja, mikor belépek a lift ajtaján kecses mozdulatokkal és a hátamat mutatom személyének.
- Volt már szebb is… - jegyzem meg halkan és a piros számokat néztem a kijelzőn, amik, a szinteket jelezik. – Te most jössz vagy mész? – pillantok végig tegnapi öltözékén.
- Azt hiszem, jövök…  Még azelőtt hívtad a liftet, mielőtt benyomtam volna a számot. Ráéreztem, hogy te vagy az.
- Mégis honnan? – hangom közömbös.
- Te mondtad az este, hogy reggel korán indulsz. De le a kalappal előtted Yoon Ji, nem tudtam, hogy ilyen is tudsz lenni.
- Milyen? – a hangom kicsit megemelkedik és pánikba esem, mert nem emlékszem a tegnap estére.
- Kár, hogy nem velem csináltad. – mosolya pajzán és szenvedéllyel teli.
- Mi van? – sipítok kissé. – Dong Woon, inkább töröld meg a szád, a vörös rúzs nem áll neked jól.  – intek ujjammal az arca felé, majd kattanva megáll a lift és én diplomatikusan kilépek rajta. Megvárom, míg becsukódik és rohanok is tovább, mint egy őrült. A peches reggel igazából még csak most kezdődik:
 A cipőm sarka beleakad a padlón lévő vízelvezető rendszer egyik résébe.
Mivel szaladtam a cipőm két méterrel mögöttem maradt, s úgy bicegek vissza érte. Küzdök a cipőmet fogva tartó rendszerrel, de tudom, ha túl erősen próbálom, vagy letörik a sarka, vagy sérülni fog, amit nem szeretnék, hisz egy kedvenc darabomról van szó. Szűk szoknyám a fenekem alá tűröm, letérdepelek és próbálom teljes nyugalomban kihalászni a cipőmet. 
Nem megy…
- Most mégis mi a fenét csináljak? Átkozott cipő! – hisztizek a földszint kellős közepén.
- Bal lábbal keltél fel? – szól felettem egy vidám hang, utalva a bal lábamról megszökött cipőre. A sírás szélén állok, hisz újoncként késni, nem vet rám jó fényt, így segítségért kiáltott arccal nézek fel a fiúra.
- KiKwang? Mit keresel itt? Hazajöttél? – jövök rá ki is áll felettem.  Dong Woon-al ellentétben, Ő mindig kedves volt hozzám és mindig levesz a lábamról a mosolyával.  Jó, tudom jól, hogy Dong Woon is kedves fiú, csak valahogy mindig tartok attól, hogy egyszer csapdába esek lehengerlő temperamentuma miatt, hisz nőből vagyok én is. Már ki adná meg magát a szomszédnak, aki gyerekkori barátja? Ugyan! Pletykák alapja lennék... Tudom, rossz kifogás és nem is tudok rá jobbat, egyszerűen csak nem akarok velük közelebbi kapcsolatba kerülni, mint barátság. Elég sérült a szívem már így is. Érdekes egy barátság a miénk, az biztos. Már a közép suliban is az volt és most sem javul a helyzet. Mindig piszkáljuk egymást.
- Szia Yoon Ji. Jól aludtál? Tegnap érkeztem egyébként…
- Fogjuk rá. Nem emlékszem semmire, tegnap becsíptem. És te?
- Oh. – rándul meg az arca kissé és komolyan bólogat, majd újra széles mosolyra húzza a száját, ahogy az arcomat fürkészi. – Sose volt ilyen jó éjszakám… - mondja, majd lenyúl a cipőmért és egy egyszerű mozdulattal kihúzza. Semmi baja nem esett én meg szárnyalok a boldogságtól. Gyorsan felpattanok és bele is ugrom.
- Omo! Mivel háláljam meg?
- Hmm… - gondolkodik el kívánságán. – Tölts velem egy estét.
- Vacsizzunk? – kérdezek vissza – Rendben! Este hívj fel. – indulok el, mikor eszembe jut, hogy nem tudja a számom. – Oh, nem tudod a számom. – lépek vissza, majd kutatni kezdek a táskámban egy tollért. Ami meg is van, de papír az nincs. Sietve feltűröm az ingjének jobb ujját és felfirkálom az alkarjára a számokat. – Bocs, papírhiányában csak ez jutott eszembe.
Meglepetten bámul rám, majd halk rázkódó nevetésbe kezd. – Sietnem kell. Tényleg bocs. – futok tovább, mikor megállít a hangja.
- Igazság szerint tudom a számod. – kiállt utánam.
- Igen? Mikor adtam meg? – tétovázik a kezem a kilincsen, mert már nagyon sietnék, s meg is szólal a mobilom.
- Tegnap… - hallom a választ, de időm már nincs reagálni, mert kilépek az ajtón nagyot intve.
- Nae, Nae, Nae! Azonnal ott vagyok! – helyeslek a telefonba, míg elhaladok egy nagy fekete busz mögött és leintek egy taxit, hogy hamarabb be tudjak érni a vállalathoz. 

Az asztalom telítve van papírral mikor beérek, óriási sóhaj szakad ki a torkomon, majd ledobom a táskám a székre.
- Miss Song! Fél óra múlva kezdődik a megbeszélése a Cube Entertainment-el.
- Nem úgy volt, hogy az igazgató intézi ezt? – kérdezek vissza a hajamba túrva.
- Igen, de Mr. Lee kérése, hogy legyen jelen. Úgy tudom tegnap este megbeszélték. 

A fene egye meg a tegnap estét. Nem emlékszem semmire…

- Értem, ott leszek a tárgyalóban, azonnal. – intek felé, hogy elmehet. Egy több generációs cég részleg vezetője vagyok, csak a semmiből, mert jó iskolát végeztem és a szüleimnek van egy kis befolyásuk, mint fő befektetők. Igen, én is úgy gondolom, hogy ez nem fair a többiekre nézve, de nekem is el kell indulni a karrierem érdekében. Piszok egy világ van, én tudom...
Lustán ballagok le a vörös kárpitba bújtatott lépcsőfokokon, s közben a cipőmet bámulom, s eszembe jut Ki Kwang.
- Milyen édes. – motyogom, majd hirtelen megállok és hitetlenkedve rázom a fejem. – Te nem vagy normális Yoon Ji. – lépek le még egy utolsó fokot és indulok is a tárgyalóba.
Ahogy belépek, tapasztalom, hogy az ovális asztalnál már elfoglalták a helyüket az emberek. Az asztalfőnél az igazgató, mellette egy számomra ismeretlen szemüveges fickó, szürke öltönybe és ugyancsak másik két férfi, akiket viszont elég jól ismertem. Dong Woon és Ki Kwang az. Sunyin leülök az utolsó székre és hallgatom, hogy miről beszélgetnek. Csupa formalitás és elképzelés. Neon táblák és nagy táncparkett. 

Megoldható – bólogatok jegyzetelve, de megüti egy mondat a fülem.

- A fiúk biztos fáradtak, úgy hallottam, tegnap éjjel jól szórakoztak a lányokkal. KiKwang, bemutathattad volna nekem azt a szőke lányt, úgy láttam, nagyon csinos volt főleg abban a szűk sárga ruhában...
- Ah…- jön zavarba – Legközelebb igazgató…

Szőke? Csinos? Sárga ruha? Tegnap éjjel?  OMO!

 

Az emlékeim hirtelen térnek vissza, de csak részlegesen.  Szenvedélyes tánc, majd csók, ital és újabb csók és az otthonom, ahol Ki Kwang-al vagyok.

Jaaaj! Neee! Én vagyok az! Én vagyok az, aki kavart tegnap Ki Kwang-al. Szent tehén… 

Az arcom vörösen lángol, próbálom leplezni a jegyzetfüzetemmel. Az asztal alá süllyedek kissé és nem akarok felnézni, az Istenért sem.
- Miss Song? – szólítanak, mire nagyot ugrok.
- Igen?  - kihúzom magam, mint egy katona.
- Jegyzetelt? – von kérdőre.
- Hát persze igazgató. – mutatom felé a hüvelykujjam lazán. Idegesen összeakad a tekintetem Ki Kwang-al és idiótán vigyorgok rá, mint a vad alma, miközben a körmömmel mély árkot kaparok a papírba kínomban. Felállunk és kezet fognak, majd rajtam a sor, hogy udvariasan elköszönjek a megrendelőinktől. Kézfogás helyett, csak az ajtó mellé állok és várom, hogy távozzanak.
- További szép napot. – köszönök el. Dong Woon vigyorog rám, én meg ütni szeretnék. Fogaimat csikorgatom, ahogy elhaladnak mellettem és mikor becsukódik, az ajtó megtámaszkodom a falban, nehogy összeessek.
- Mi? Mi a fenét tettem tegnap Ki Kwang-al? – bevillan a csókunk és hogy nálam volt fent. – Mit csináltam egy fiatalabb sráccal a lakásomon? – fejemet ütöm, mert sehogy nem akarnak tovább jönni az emlékek. Már kezd fájni. Leülök az asztalhoz, majd a hajamat túrom morcosan, miközben bosszús hangokat adok ki magamból. – OMO! – visítok. – Mit tettem? S még attól tartottam, hogy ez Dong Woon-al fog megtörténni. Ahhh…- fújom ki a levegőt és kicsit megnyugszom. – Ki Kwang mindig veszélyesebb volt rámnézve. Annyira olcsónak érzem magam. – sírni szeretnék, de nem tehetem meg.
- Miss Song? – nyit be a titkárnőm az ajtón, s én minden igyekezetemmel próbálom a hajam visszarakni az eredeti formájába, de feleslegesek a próbálkozásaim, mert beosztottam, teljesen hülyének néz.
- Azonnal megyek. – állok fel és végigsimítok a szoknyámon, hogy minden ráncot eltűntessek, majd ismét a hajamba túrok és a cipőm kopogása jelzi, hogy elindultam a kijárat felé.

A telefonnal járkálok a kezemben fel-alá a lakásban. Várom, hogy megszólaljon.
- Ki Kwang? – kapom a fülemhez a készüléket, mikor az még csak egyet rezzen.
- Nem szívem, anya vagyok. Nem mondtad, hogy van barátod. Az a Ki Kwang, akit én is ismerek?

Gratulálok Yoon Ji. Ügyes vagy! Most meséld el anyádnak, hogy mi történt, mikor te sem tudod. 

- Nem anya, nincs barátom, de hívást várok, leteszem. – hadarom el gyorsan és kinyomom a telefont, hogy megszabaduljak a következő ötven kérdéstől. Leülök a kanapéra és elmélázok. Eszembejut a mosolya és erős karjai. Teljesen megbódít a gondolat. Elmerülök, a képzeletemben miközben a mennyezetet bámulom fátyolos tekintettel. Csengést hallok.
- Igen? – emelem a fülemhez a telefont, de nem szól bele senki. – Igen? – újra hallom a csengést, s rájövök, hogy a kapucsengő az. Ledobom a mobilt mérgesen és az ajtó irányába indulok.
- Aigoo, hogy tudtam így elbambulni? – motyogom a telefont bámulva. Kirántom az ajtót, de még mindig hátrafelé figyelek, hátha megszólal a készülék.
- Szia Yoon Ji! – szólít az ismerős hang. A számat eltátatom, és csak tátogom Ki Kwang-ot látva. A mosolya beragyogja a szobát és a szívemet is. Megrázom a fejem.

Mi történik velem? 

- Öhm… - kezdek bele – Mi szél hozott?  - pislogok és elejtek egy ideges fél mosolyt.
- Azt mondtad, hogy ma este találkozunk. Bemehetek? – kérdésénél előhúz egy üveg pezsgőt a háta mögül.  Váratlanul ér a jelenléte, zavarba jövök.
- Pe-Persze. –dadogom.
Bemegyünk, én előveszek két pezsgős poharat és a pultra teszem. Ő felbontja a pezsgőt, ami épp, hogy pukkan, de azért én összerezzenek.
- Ünnepelünk valamit?
- Nem. –rázza a fejét és belekortyol az italba. - Csak iszunk. Úgy gondolom, hogy valamit elfelejtettél.

Most mit tegyek? Valljam be, hogy emlékszem a felére vagy tettessem, hogy nem történt semmi és nem is tudok semmiről? 

- Az igazság az, hogy nem sokmindenre emlékszem… - vigyorgok a pohár felett zavartan. – Csináltam valami rosszat? – nézek fel rá sejtelmesen, de csak nevet és nevet. – Mi olyan vicces? Mi ugye nem… - kezdem elveszíteni az önuralmam.
- Nyugi van Yoon Ji. Sose tennék veled semmi rosszat. Ne gondold túl a dolgokat. Elég vicces, ahogy dolgokat feltételezel.  Azért történt pár dolog…

- Ne szívass Ki Kwang, csak mond el, hogy mi. – lettem dühös.
- Inkább megmutatom. – Hirtelen áthajol a pulton, a jobb kezét a tarkómra teszi, és magához húzva megcsókol. A tüdőmbe akad a levegő, meglepetten meredek lecsukott pilláira. Egyre szebbnek látom és édesebbnek érzem az ajkait. Behunyom a szemem, majd ismét kipattan és eltolom magamtól.
- Ki Kwang! – kapok a számhoz és meredten nézek rá, de csak elmosolyodik.
- Te kérted, hogy mondjam meg mi történt kettőnk között.
- Igen, de nem azt mondtam, hogy mutasd meg.
- Így hatásosabb volt… - nevet fel diadalittasan és belekortyol az italába ismét.
- Lee Ki Kwang! Te egy ilyen ember vagy?
- Félreérted. Soha nem kezdtem volna ki veled, ha te nem dobod fel a labdát. – értetlenül pislogok.
- Mégis mit tettem? – háborodom fel.
- Az előbb megmutattam meg. De ne aggódj, tisztességesen akarom elnyerni a szíved, ezért vagyok most itt.

Tisztességesen elnyerni a szívem?

 

Nem tudok mit válaszolni, csak nézem tökéletes arcát és ártatlan arckifejezését.
- Kisfiú vagy hozzám. – válaszolom végül, mire hangosan felnevet. – Ne nevess! – utasítom, de semmi haszna. Nevetése betölti a konyhámat és még a nappalimat is. Zavarban érzem magam és megsértődöm.
- Ne pukkadj Yoon Ji. Már nem a tíz évvel ezelőtti kisfiú vagyok, akivel néha összefutottál a suliban. Ezt te is tudod.
- Utáltam, mikor Noonának hívtál mindenki előtt. Mintha annyira ismertük volna egymást, pedig én csak Dong Woon-t ismertem, aki ismert téged.
- Mindig tereled a lényeget. Igaz, hogy Dong Woon által ismertelek meg, de te voltál az első szerelmem. Nem említettem neked régen? Tudod, hogy az első csókunk is közösen csattant el.
- Nee! – emelem fel a kezem az arcom elé, teljes pírben. – Ne emlékeztess, rá könyörgöm. Tizenöt éves voltam és túl akartam esni rajta. Miért hozod fel a múltat?
- Gondoltam emlékeztetlek. – mosolyog rám. – Felnőttem és be is bizonyítom neked. – mosolya továbbra is vakítóbb volt, mint egy 100 wattos villanykörte. 

A munka sikeresen zajlik minden nap és elérkeztünk a nagy naphoz, mikor lezárul a Cube Entertainment által kért koncert megszervezése is. Ki Kwang minden nap hív, ajándékokkal halmoz el és sok időt tölt velem, már amikor megteheti.
Épp a világításért felelőssel vitatkoztam, hogy nem jó helyre tette a kivetítőt és emellett szorgosan intézkedem a headsetem segítségével. A koncertig két óra van, a fiúk megérkeznek, hogy megnézzék a helyszínt és próbáljanak egyet. Összeakad Ki Kwang-al a tekintetem. Ma reggel virágot küldött nekem. Úgy gondolom, ráér később is megköszönnöm neki, így nem sietek. Túl sokat foglalkozom vele az elmúlt napban. Fura érzések kavarognak bennem és egyre csak erősödnek. Sokszor eszembejut a mosolya és folyamatosan vele álmodok, s nem mellékesen hiányzik is.
- Na, mi van csibe? – lép mellém Dong Woon. Tudom, hogy mindenről tud, ami köztem és Ki Kwang között történt vagy történik és ezért utáltam a helyzetet. – Még most sem haladsz a korral?
- Mire érted? – húzom fel a szemöldököm, de nagyon is jól tudom, hogy a helyzetünkre érti.
- Ki Kwang már nem gyerek, te meg egy banya vagy. – már épp kezdem magamnak kikérni a megszólítást, de folytatja. – Igazság szerint a szüleid azt mondták nekem, hogy szeretnék, ha én nyerném el a szíved, de tudjuk, hogy nem akarom még magam lekötni. – nevet, majd mondja tovább – Nekem soha nem sikerült hozzád közel kerülnöm és meg szerettetni magam, s annak ellenére, hogy tudom értek csalódások, már azt hittem leszbikus vagy, de mostmár tudom, hogy nem. – Nem tudok mit tenni, csak nevetek vele és rázom a fejem, hihetetlenül őszinte mondatán. – Ettől függetlenül mindig vigyázni fogok rád. – mosolyog rám sejtelmesen, s annyira meghatódom, hogy magamhoz ölelem. A távolból Ki Kwang figyel minket, észreveszem, így gyorsan elengedem barátom.  Elpirulva paskolom meg Dong Woon vállát és elsietek a dolgomra. 

A koncert élőben megy. Az utolsó dal szól. Ki Kwang hangja csodálatos, teljesen kimerült, de a szenvedélye nem hagyott alább a színpadon. Hirtelen szakítja szét hófehér ingjét, ami kettényílik a felsőtestén.
- OMO! – nézek rajta végig. – Tényleg sokat változott. Már tényleg nem kisfiú, hanem egy érett férfi. Nem tudom levenni a szemem az izmairól és elfog egy furcsa, nehéz érzés. Bár nem mosolyog, de nekem azok a mosolygós telt ajkak jutnak az eszembe. 

Vajon tényleg közel engedtem magamhoz és megszerettem? 

Csak bámulom, ahogy mosolyog a közönségre, majd rám néz és a mosoly legapróbb szikrája is eltűnik a szeméből. Nem értem miért változott meg hirtelen. Simán elmegy mellettem egy fehér törölközővel a kezében. Egy pillanatra néz csak rám, majd eltűnik az öltöző ajtaja mögött.
- Mit tegyek? Miért haragszik? – A gondolat, hogy valamivel megbántottam elviselhetetlenebb volt, mint rájönni, hogy tényleg szerelmes vagyok belé. Belegondoltam, hogy mit kezdenék, ha eltűnne az életemből.
- Ne! Nem hagyhat el. – rohanok az öltöző felé, majd benyitok. A fiúk ijedten néznek rám, de én csak Ki Kwangot látom. – Beszélhetnénk?
- Yoon Ji! Nem ronthatsz be így a férfi öltözőbe! Menjünk. – megfogja a könyökömet és kivezet az épület hátsó kijárata elé. – Most mondhatod. – Hangja dühös és sértett.
- Először is köszönöm a virágokat.
- Nincs mit. – mondja egyhangúan.
- Mivel bántottalak meg? – nem reagál, nem néz rám, csak a nyelve játszik az ajkain. – Elmondanád, hogy mi ez a hirtelen változás? Mit tettem? – kelek ki magamból.
- Szerinted hogy esik, hogy más pasikat ölelgetsz a szemem láttára? Mégcsak nem is titkolod a kapcsolatod Dong Woon-al, azt hiszed, hogy játszhatsz velem? Azt hiszed, hogy ha sokáig kéreted magad, majd örökké várok rád? Szeretlek, de annyira nem vagyok hülye, hogy feladjak mindent.
- Mi? – suttogom.

Mit mondott? Tényleg azt mondta, hogy szeret? 

- Ki Kwang, félreérted… – hangom lány és elhalt. - Nekem nincs senkivel sem kapcsolatom rajtad kívül és nem is akarok mást.
- Hagyjuk már, akkor miért ölelgeted Dong Woon-t? – arca eltorzul és rácsap a kilincsre azzal a szándékkal, hogy otthagy engem.
- Azért, mert a barátom és mindig csak a barátom marad, ahogy azt nemrég megbeszéltük. Tudja, hogy kit szeretek. – Ordítom, mire megtorpan és visszanéz. – Elloptad a szívem, úgy, hogy nem is tudtam róla, még akkor este, mikor a sárga ruhámban, nem tudtam magam türtőztetni. Sajnálom, ha megbántottalak. – mondom szomorúan, de egy pillanat alatt felém indul és szorosan átölel.
- Tényleg?
- Ühm. – próbálok bólintani, s a nyakának hajlatába fúrom az arcom. Édes illata van, annak ellenére, hogy több mint két órát táncolt a színpadon. Szeretem ezt az illatot. Szeretem őt és boldog vagyok, hogy a karjában tart.

Mosolyogva zárom vissza a könyvet, még nem értem a végére. A kanapén ülök, mikor benyitnak a szobába.
- Drágám, hoztam haza mandu-t , mivel tudom, hogy szeretitek. – lép oda és ad egy puszit a homlokomra, majd nagy pocakomat simítja végig és arra is ad egy puszit. – Te is szereted So Yeon ugye? – beszél a szívem alatt hordott kislányunknak.

Sose gondoltam, hogy ilyen könnyen szerethetek, de az élet olyan váratlan, így sose tudjuk, mit hoz a holnap. A könyvnek még nincs vége, csupán egy fejezet az életünkből. Még most írjuk a következő részeket, amik garantáltan az életünk boldogság kockáit tartalmazzák majd. Ha néha fáj is az élet, sose feledd, egy nap a szíved nyugalomra lel…
Köszönöm neked Lee Ki Kwang!

- VÉGE -